Rólunk mondták

Azt szeretem a víztisztítóban, hogy rajta keresztül elkezdtem megismerni a vizet, és jobban odafigyelek rá. Jó érzés, hogy egészségeset ihatok, gazdaságosan minden nap.
Balla Frigyes, Dunakeszi

Ja, és nagyon szerethető a berendezés, a konyha dísze is egyben.


 

Nagyjából 6-8 hónapja használom a víztisztítót. Jobb az íze a víznek, nem érzem pl. a klórt. Most már tényleg vízízű, és nem kell a palckos víz vásárlással vacakolni. Palackos vizet már csak akkor veszek, ha utazok.
Sára Norbert, Budapest


 

Teljesen ásványvíz tisztaságú vizet kapunk. Az íze finom. Jobb mint az előző készülékünk.
A xxxxxxxxx (egy másik cég víztisztító készüléke – a szerk.) víztisztító nem szűrt teljesen, mivel ahogy telt az idő, úgy kb. félév után már lehetett érezni a klórt a vízben, és 1 év után mégjobban lehetett érezni a klórt, és nem volt finom a víz. Mi azt hittük hogy azért mert eleve nálunk, mire a 8. emeletre felér a víz a rossz régi csöveken és főleg reggelre, mikorra órákat áll a csövekben a víz, szóval ez okozza gondot. Hiába engedtem jól ki a vizet reggelente, akkor is szörnyű íze volt. Ezért mindig, délután vagy este engedtem meg több flakon vizet, ami iható volt. Persze később már ez se volt jó, hiszen pár óra állás után érezni lehetett a klórt és rossz íze volt.
Ez a víztisztító jobb, mivel teljesen kristálytiszta vizet varázsol, még akkor is, ha pl. reggel engedem át rajta vizet. Többet tud! Finom a víz.

Péter Angelika, Nyíregyháza


 

Kb. 10 éve használom a víztisztító készüléket, és teljesen megváltoztatta a szokásaimat. Korábban nem szerettem vizet inni, elsősorban ize, szaga és kinézete miatt. Inkább gyümölcslevet és ásványvizet ittam. Aztán megismertem a víztisztító készüléket és ma már el sem tudom képzelni, hogy ne használjam nap mint nap. Megszerettem a víztisztítót, hiszen finom, színtelen, szagtalan vizet ihatok. És ami még fantasztikus dolog, hogy az ételekhez, amiket készítek, azokhoz is felhasználom a tiszta vizet, így sokkal finomabb fogások készülnek.
A szervezetünknek vízre van szüksége a megfelelő működéshez, és nem cukros üdítőkre vagy ásványvízre.
Ráadásúl sokat spórolok, amióta tiszta vizet iszok. Nem kell költenem üdítőkre és nem kell hazacipeljem a másfél literes ásványvízpalckokat.
Ma már nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat a víztisztító készülékem nélkül.

Fülöp Emese, Budapest


Cristal Water Purifier - fali adapterrel

A készülék célja az ellenőrzött minőségű vezetékes víz utótisztítása.

34 200Ft

Víztisztító cserekészülék

2 év után a cserekészülék már csak az eredeti ár 80%-ába kerül

27 360Ft

Kiemelt tudnivaló

Célja: Az ellenőrzött minőségű vezetékes víz utótisztítása. Mindezt elő és utószűrőkkel, ezüsttel impregnált aktív szénnel, bio anyagokkal és mágnessel éri el a készülék.

Elérhetőségek

1085 Budapest,
József krt. 37-39.

Tel.: 20/53-55-626
e-mail:

Menüpontok







I. Első feladat: A csapvíz megszabadítása a fertőtlenítő anyagoktól (klór) és annak származékaitól (halogénezett metánszármazékok), lebegő szennyeződésektől, az esetlegesen a vízbe kerülő egészség károsító vegyszerektől, anyagoktól. Az aktív szén adszorbeáló képessége kiemelkedő. Nagyon sok vegyületet képes megkötni. Például: a klórt, a halogénezett metánszármazékokat, a mosószeroldatokat, a biokémiai vegyületeket, fehérítőszerveket, a színanyagokat, oldott olajokat, szaganyagokat, íz anyagokat, rovarriasztókat, oldószereket, kőolajat, szerves anyagokat, növényvédő szereket, stb. Az ezüsttel való impregnálása az aktív szénnek megakadályozza a baktériumok elszaporodását, fejlődését a vízben. (Az ezüst bemosódását az ivóvízbe a laborvizsgálatok kizárták.)

II. Második feladat: A víz vitalizálása, energetizálása, molekula szerkezetének újraépítése. Ezt a feladatot úgynevezett bio anyagokkal és mágnessel érjük el. Bio anyagok, melyeket erre a feladatra fejlesztettek ki, különböző típusú kerámiák és ásványi oxidok felhasználásával. Ezek jótékony hatásukat a „FIR” (távoli infravörös sugarak) és negatív ionok (anionok) kibocsátásával érik el. Kétféle bio anyagot használunk: - Lúgosító kerámia golyók: FIR kibocsátás: 92,6% - Turmalinos kerámia golyók: FIR kibocsátás: 92,4%, ionkibocsátás: 742 ea/cm3 Hatásukra a víz aktiválódik azáltal, hogy rezgési energiája megemelkedik, szabad elektronokkal dúsul. A nagyméretű vízklaszterek (fürtök - mivel a H2O dipólusos) kisebb részekre esnek szét. Mindezek jótékony hatása a víz közvetítésével a szervezetre: - A sejtek anyagcseréje felgyorsul, felerősödik (könnyebben tudják felvenni a tápanyagokat és az oxigént, hatékonyabb a méregtelenítés). - Tágulnak az erek, javul a vérkeringés (FIR, kisebb klaszter méret). - Lúgos irányba tolódik a vér és a sejtek pH-ja, segít a test savtalanításában, így hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. - Erősíti az immunrendszert, véd a szabad gyökökkel szemben (szabad elektronok). - Fokozza a test vízmegtartó képességét (hidratálás), ezzel rugalmasabbá teszi a testet (bőr, izmok, ízületek, stb.). Mágneskezelés: Hatására a víz polarizálódik, molekulaszerkezete átépül, dúsul elektronokban, enyhén lúgosabbá válik, csökken a felületi feszültsége, stb. - A mágneses mező energiája megemeli a sejtek energiaszintjét. - Sokoldalúan javítja a sejtek állapotát, anyagcseréjét, méregtelenítését. - A test folyadékrendszerét rendezett szerkezetűvé teszi. - Megakadályozza a lerakódásokat és segít megszüntetni azokat (érfalak, vesekő, nyálkő, stb.). - Javítja a véredények és a bőr rugalmasságát. - Fertőtlenítő hatása van. - Lúgosít, segít a szabad gyökök közömbösítésében. Mindezen hatások összeadódva támogatják testi, szellemi egészségünket, jólétünket.

Fülöp Sándor minden jog fenntartva © 2011-2024
created by webdream